Megjelent a Budapesten forgatott új Terminátor film trailere


vissza

Megérkezett az első trailer a Deadpool rendezője, Tim Miller által forgatott Terminátor: Sötét végzet című filmhez. A filmben láthatjuk Linda Hamiltont és Arnold Schwarzeneggert, mint főszereplőt, aki az elhunyt Andy Vajna, a magyar filmipar felvirágoztatójának közeli barátja volt.

A Magyar Nemzeti Filmalap közzétett egy werk videót a film készítéséről, ez az utolsó forgatás, amelyre Andy ellátogatott. A videóban szó esik az Origo stúdió által nyújtott professzionális szolgáltatásokról, és Arnold Schwarzenegger külön elmondja mennyi jó emlék fűzi őt Budapesthez, és mennyire szeret itt forgatni.

jCyEX6u-Yhs

Szó esik arról is, hogy Andy Vajna nélkül a Terminátor filmek nem lennének ugyanazok, a neve szorosan összefonódik a franchise-zal. Andy beszámolt arról, hogy mennyire közel állnak a szívéhez a Terminátor filmek, és mennyire jót tesz a magyar filmiparnak, hogy ilyen fontos filmeket itt forgatnak. Schwarzenegger azzal zárja a videót, hogy megköszöni Andynek a rengeteg segítséget a film megvalósulásával kapcsolatban, és megígéri, hogy egészen biztosan visszatér még Magyarországra.

A producer szerepét ismét James Cameron fogja betölteni, aki a Terminátor 2. – Az ítélet napja eseményei után folytatja a történetet. Mackenzie Davis és Gabriel Luna fogja játszani az új főhőst és főgonoszt.

8A2NvaN1BoU

Források:

1. Origo

2. Origo

Kép:

24.hu

 

Iratkozzon fel Budapesti Ingatlanpiaci Hírlevelelünkre