Will Smith visszatér Budapestre, hogy megküzdjön önmagával


vissza

A Gemini Man, amelyben Will Smith saját maga klónjával küzd meg, részben Budapesten forgott. Rendezője Ang Lee, akinek nevéhez fűződik a Pi élete és a Túl a barátságon című film is. Új filmjében Will Smith kettős szerepben a bérgyilkos Henry Brogenként és fiatalabb énjeként is megjelenik, hogy leszámoljon vele.

Nem ez az első alkalom, hogy a színész Budapesten jár. Az instagram celeb, Shiggy által kitalált népszerű #InMyFeelingsChallenge (Drake - In My Feelings című dalára, különböző helyeken, esetenként mozgó járművek mellett történő tánc) megihlette az amerikai színészt is. Az előző év júliusában felmászott a Lánchídra, és ott kezdett táncolni, ezzel sokkolva követőit. Will Smith szerint gyerekjáték feljutni a Lánchíd tetejére, és viccesen arra bíztatta a magyar kormányt, hogy zárják le az átkelőhelyet, mert az túl veszélyes.

twa_7XVCpNQ

Amikor egy riporter elmondta neki, hogy többen is utánozni próbálják a rizikós akciót, azt nyilatkozta, hogy a magyar kormány hibája, hiszen neki nagyon is egyszerű volt a hotelszobájától eljutni a híd tetejére, és nem várhatják el, hogy ne éljen egy ilyen lehetőséggel.

Hozzátette, hogy a híd tetején csodálatos látvány fogadta, de ennek ellenére nem szeretne senkit sem arra bíztatni, hogy utánozza őt. A videót olyan hírességek is kedvelték, mint Justin Timberlake, Ciara és még maga Drake is. Összesen 19 millióan tekintették meg.

Források:

1. CalgaryHerald

2. 24.hu

 

Iratkozzon fel Budapesti Ingatlanpiaci Hírlevelelünkre