Szorul a hurok az Airbnb körül


vissza

Az Airbnb megjelenése óta heves kritika éri a rövid távú lakáskiadással foglalkozókat, hol az ingatlanpiacra gyakorolt negatív hatást, hol a megkérdőjelezhető adózást róják fel nekik. Az utóbbi időben globális szinten egyre több ellenállással néz szembe ez az iparág.

Az Airbnb elindulásakor hangsúlyosabb volt, hogy az emberek saját lakásuk egy szobáját adják ki a szolgáltatáson keresztül, azonban az évek során professzionalizálódó iparágba egyre inkább a teljes lakáskiadásra tolódott el a hangsúly. Ez azt jelenti, hogy egyre több lakás esik ki az ingatlanpiaci kínálatból. Olyan nagyvárosokban, ahol amúgyis problémák övezik a lakhatás kérdését, a városvezetés főleg ezekkel szemben emelt hangot, az egyszerűbb szobakiadások nem nagyon zavarják.

Dániában sikerült elérni azt, hogy automatikus adatszolgáltatást nyújtson az Airbnb az adóhatóságnak, így azokból az adatokból kiderül, hogy egy adott szálláshelyet hány napra foglaltak, és ez mennyi bevételt jelentett a tulajdonosnak. Az új megállapodás bezárja azt a kiskaput, amely eddig lehetővé tette, hogy a szállásadók önkéntes alapon vallják be jövedelmüket az adóhatóságnak.

Németországban is nehéz helyzetbe kerülhet a rövid távú lakáskiadás, ha a német adóhivatal a jelenleg folyó vizsgálatok során bebizonyítja, hogy sokan nem fizettek a lakásaik kiadásából származó bevételek után adót. Ha valakiről bebizonyosodik az adócsalás, az utolsó tíz évre vonatkozó adófizetéssel, évi 6 százalék kamattal és plusz büntetéssel kell számolnia.

Norvégiát is elérte a szigorítás, ugyanis Oslóban és környékén 9 napra korlátoznák a rövid távú lakáskiadás időtartamát. „A lakáskiadás miatt nő a szomszédokat ért stressz, nagyobb a zaj, és jobban elhasználódnak a közösségi terek, vagy a parkolóhelyek” – ezzel magyarázza a norvég kormány az új intézkedéstervezetet.

Spanyolországban eddig csupán szigorító szabályozást vezettek be, például Barcelonában. Palma városában azonban júliustól egyáltalán nem lehet majd rövid távú lakáskiadással találkozni, ugyanis a város polgármestere szerint a köz érdeke így kívánja. A helyiek zajra és a turisták vállalhatatlan viselkedésére panaszkodnak.

Magyarország esetében az Európai Bíróság adott igazat a NAV-nak abban, hogy a bejelentés hiányában adóköteles tevékenységet folytató és ezen a tevékenységeikből származó bevételeiket eltitkoló magánszemélyek esetében az szja-n, és eho-n túlmenően a legnagyobb terhet jelentő áfakötelezettséget is megállapította. Ez az Airbnb lakáskiadásban érdekeltek jelentős részét is érintheti a jövőben. További szigorítás várható, amennyiben elfogadásra kerül, hogy az airbnb-k tulajdonosainak át kell térniük az online kasszára.

További számos nagyváros vezetett már be korlátozást, vagy szigorítást. A fenti országok mellett Mallorca, Barcelona, Amszterdam, Berlin, Párizs, Brüsszel is szembefordult az Airbnb szolgáltatásaival, és a sor még hosszasan folytatható. Az Airbnb úgy tűnik túlnőtt önmagán, és ha hamarosan nem talál ki megoldást a gyűrűző problémára, nehéz helyzetbe kerülhet globális szinten.

Források:

https://444.hu/2018/05/21/lazadnanak-az-europai-varosok-az-airbnb-ellen-de-az-eu-vezetese-nem-az-o-oldalukon-all

http://adozona.hu/adozas_rendje/Az_Airbnb_automatikus_adatszolgaltatast_nyu_DQN0LS

http://www.afr.com/personal-finance/confused-about-airbnb-so-is-the-nsw-state-government-20180522-h10dme

https://sg.hu/cikkek/it-tech/131085/airbnb-partnereket-vizsgalna-a-nemet-adohivatal

http://hvg.hu/kkv/20180512_Norvegiaban_szukitik_az_Airbnbs_lehetosegeket

https://index.hu/gazdasag/2018/04/24/mallorcan_gyakorlatilag_betiltjak_az_airbnb-t/

https://www.nlcafe.hu/szabadido/20180518/nav-birsag-afafizetes-kotelezettseg-maganszemely-airbnb-vatera-jofogas/

Kép: Airbnb a világ minden táján (The tale of curiosity)

 

Iratkozzon fel Budapesti Ingatlanpiaci Hírlevelelünkre