A külföldiek ezrével csapnak le a magyar lakásokra


vissza

Összesen 7300 olyan adásvételt rögzítettek Magyarországon, ahol a vevő külföldi volt. A magyar lakáspiac egészét tekintve a külföldiek költése nem olyan nagy mértékű, azonban Budapesten eléri a 12, pesti belső kerületekben pedig a 26 százalékot. Ez az arány hozzájárult ahhoz, hogy a város és az ország különböző részei között nagy árbeli különbségek lépjenek fel.

A KSH legfrissebb jelentéséből kiderült, hogy 2018-ban milyen nemzetiségű emberek voltak a legaktívabb lakásvásárlók, és milyen árkategóriákban kerestek leginkább.

Magyarországon összesen 7300 külföldi személy vásárolt lakást 2018-ban, többségük vidéken és pesti kerületekben. Kedvelt célpontjaik közé tartozott a Nyugat- és Dél-Dunántúl, ahol arányuk 15 és 12 százalékot tett ki. Budapesten Pest belső kerületei a legkedveltebbek, a külföldi vevők közül minden negyedik talál itt lakást. A budapesti arány, vagyis a 7300 adásvétel 41,6 százalékát teszik ki a külföldiek által vásárolt lakások ezen a területen.

A vietnámi, kínai és izraeli vásárlók jelentek meg Budapesten a legnagyobb arányban, mint lakásvásárlók, 90 százalék felett. A vietnámi vevők 95 százaléka vásárolt fővárosi lakást. A kínai állampolgárok voltak a legaktívabb vevők a fővárosi lakáspiacon, több mint 1000 lakást vásároltak a tavalyi év során.

A külföldi lakásvásárlók átlag költése Budapesten meghaladta a 40 millió forintot. Hasonlóan a korábbi évek adataihoz, 2018-ban is Németországból, Kínából és Romániából származott a legtöbb külföldi vevő, ha nemcsak a fővárost, hanem az egész országon lebonyolított adásvételeket nézzük. A fővárosban ingatlant vásárló vietnami, kínai és francia állampolgárok költötték a legtöbbet, átlagosan 43-45 millió forintot.

A vidéki települések iránt érdeklődő nyugat-európaiak átlagosan 20 millió forint alatt költöttek, csakúgy, mint a szomszédos országokból érkező vásárlók, viszont az ő életkoruk alacsonyabb, valószínűleg munkavállalási szándékkal jöttek Magyarországra.

A külföldi vevők mindössze 2,3 százalékát teszik ki a magyar lakáspiaci forgalomnak, azonban Budapesten eléri a 12 százalékot, a pesti belső kerületekben a 26 százalékot, ami nagyban hozzájárul az árszint megemelkedéséhez.

A külföldi vásárlók átlag életkora 47 év volt. A Svájcból, Hollandiából, Németországból érkezőknél ez 54-57 év köré tehető, míg a legalacsonyabb a szlovák és kínai vásárlóknál volt (41 év). Az északi szomszédok jellemzően közel a határhoz vásároltak ingatlant, sok esetben újépítésűt, míg az EU-s tagállamok közt ez az arány 12, a szlovákoknál 10 százalék volt.

Forrás:

Portfolio.hu

 

Iratkozzon fel Budapesti Ingatlanpiaci Hírlevelelünkre